Átadtuk a 8000. városkártyát!

Eger Önkormányzata 2014 elején indította útjára az Eger Városkártyát. Az első időszakban a kártyabirtokosok és az elfogadóhelyek száma dinamikusan növekedett: egy hónap alatt elértük az ezres sorszámot, fél év alatt a háromezret és az indulástól számított két év elteltével elmondhattuk, hogy minden tizedik egri polgár rendelkezik városkártyával.

A nyolcezres sorszámú Eger városkártya birtokosa, Cserősné Szajlai Tímea 2017. október 26-án, a Közgyűlés által biztosított nyilvánosság előtt vette át a plasztiklapot Habis László polgármestertől.

 

Habis László az átadást megelőzően, felszólalásában elmondta: az Eger városkártya kapcsán igazi sikertörténetről beszélhetünk. A tarsolyunkban három és fél év tapasztalatával kijelenthetjük: létrejött az a jól működő rendszer, melynek keretében - az egriség gondolatára építve - egri vállalkozások és intézmények adnak kedvezményt egrieknek. Mindez erősíti a partnerségi kapcsolatot és a bizalmat a helyi vállalkozó, szolgáltató és a helyi lakos között. A városkártya rendszer jelmondata: „Eger városkártya – az én történetem”, hiszen a sokrétű kedvezmények egész sora révén az egriek előnyöket élveznek a saját városukban.

 

A polgármester leszögezte: a 2017-es évtől Eger Önkormányzata új kártyát bocsátott ki, Gárdonyi Géza arcképével. Ez az új kártya immár a kiállítás napjától számított 2 évig érvényes, így ezt akármikor újítja meg a felhasználó, két évig garantáltan élhet a számára biztosított kedvezményekkel, előnyökkel. Arra biztatunk most is minden kártyabirtokost, hogy látogasson el ügyfélszolgálatunkra, vagy keresse fel a varoskartya.eger.hu oldalt és újítsa meg kártyáját, kérje az új, Gárdonyit ábrázoló plasztikot.

 

Az Eger városkártyát a kezdeti 100 helyett immár 200 elfogadóhelyen lehet használni naponta. Olyan területeken élhetünk a kártya felmutatásához kapcsolódó kedvezményekkel, mint a taxiszolgáltatás; sóbarlang, szolárium; termál- és törökfürdő; koncertlátogatás; méteráru üzlet; borászatok; papír-írószer üzlet; éttermek sora; nyelvi- és más felnőttképzések, valamint szabadidősport, s a sort még hosszan folytathatnánk. Érdemes tehát élni ezzel a lehetőséggel, s ezt az egriek is tudják: jelenleg csaknem 400-an várnak arra, hogy átvehessék megújított Eger városkártyájukat.

 

Eger városkártya ügyfélszolgálat:

Eger, Kossuth L. u. 28., I. emelet, 126-127-es szoba

Ügyfélfogadás: hétfő: 13.00 - 16.00; szerda: 8.00 - 17.00; péntek: 8.00 - 12.00

Telefon: +36 36 521 978; +36 36 523 768; +36 20 996 5050

E-mail: varoskartya@ph.eger.hu

Weboldalunk sütiket (cookie) használ, annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önöknek. Bővebb információt erről az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashat.

Megértettem